Kristályterápia

 

Szeretet, Szolgálat és Szellemiség

kristály2

“Engedd meg magadnak, hogy megérezd…”

Kristályokkal történő energetizálás

A kristályokkal történő gyógyítás az atlantiszi időkre vezethető vissza.
Aztán ez a tudás, mint oly sok tudás is az idők folyamán feledésbe merült. Most elérkezett az idő, hogy ismét hasznát vegyük ennek az isteni adománynak.

Talán nincs olyan ember, akit egy gyönyörű kristály, akárcsak egy pillanatra is ne szólított volna meg. Már a látványuk is felemelő. Formájuk, színük, csillogásuk, fényük és persze kisugárzásuk nem hagyja, hogy csak úgy elmenjünk mellettük. Gyógyító erejükben lehet hinni, vagy nem hinni, de hogy a kristályok milyen hatással vannak ránk, nem kétséges.

A kristályok rezgése gyógyító energiával bír. Magukban hordozzák a kozmikus világ rezgéseit. A kristályok eleven „lények”, melyek különböző rezgéseket bocsátanak ki magukból, energiával töltenek fel, védenek, erősítik képességeinket. Rezgésükkel harmonizálják energetikai rendszerünket, mégpedig úgy, hogy ahol többlet van, onnan elvesznek, ahol hiány ott feltöltenek. Hatásuk kiterjed az ember teljes – testi-lelki-szellemi – rezgésszintjére.

A kristályokkal történő energiatest harmonizálása javasolt bárkinek, aki úgy érzi, hogy energetikai rendszerébe hiba csúszott, úgy érzi kiegyensúlyozatlan és szeretné visszanyerni ismét a harmóniát önmagában.

A kezeléshez a hét fő csakrához tartozó kristályokat hívom segítségül.

elolab